Az autód is olyan törődést igényel, mint a kiskutyád

„Egy házikedvenc borzasztó nagy felelősség!”. Kezdődik így minden monológ, amit azelőtt kap az ember valamelyik hozzátartozójától, hogy kisállatot fogadna az otthonába. Legyen szó macskáról, vagy kutyatartásról, egyaránt elmondható, hogy fel kell készülni a kis – vagy éppen nagy – jövevény fenntartására. Egy ilyen kisállat borzasztóan sok törődést és időt igényel, így valóban nem szabad úgy vállalni a tartásukat, hogy valaki nem alkalmas erre, vagy nincsenek meg hozzá a megfelelő körülmények.

Ez a véleményem az autó vásárlásról és az autótartásról. Hiába veszel meg egy járművet, azt utána fenn kell tartani. És bár lehet, hogy a járgány csupán párszázezer forintba került, az is lehet, hogy milliókat fogsz rákölteni a későbbiekben. Ezekkel sajnos számolni kell, és nem szabad hagyni, hogy elfajuljon a helyzet. Érdemes az autót rendszeresen karbantartani és elvégezni rajta minden szükséges munkálatot.

A múltkor nekem is el kellett vinnem a kicsi kocsim egy szervízbe, ugyanis aktuális lett a futómű beállítása. Tudjátok, hogy egy futómű beállítás mennyibe kerül? Én egészen meglepődtem, ugyanis horror összegekre számítottam, ennek ellenére pedig nagyon kedvező lett a végösszeg. Ez mondjuk szerintem annak is köszönhető, hogy megtaláltam Budapest egyik, ha nem a legjobb márkafüggetlen autószervizét.

Ez nem más, mint a 19. kerületi Méta Autószerviz, amit az interneten a metaautoszerviz.hu címen találhattok meg. Egy jó barátom ajánlotta nekem őket, és valóban remek döntés volt, hogy végül őket választottam. Ennél profibb szerelő csapatot nem is kívánhattam volna! Ráadásul, ahogyan már említettem is, ők egy márkafüggetlen szerviz, így aztán tényleg mindenki bátran fordulhat hozzájuk.

A szolgáltatáspalettájuk szinte végtelen, szerintem azt is meg tudnák oldani, ha az autón egyszerre minden létező dolog elromlana. Elérhető náluk a futómű beállításon kívül vezérlés csere, olajcsere, kuplung és kipufogó csere, fék javítás, fényszóró beállítás, autóklíma töltés és tisztítás, valamint teljes autó diagnosztika. És most még fel sem soroltam mindent! Röviden tényleg az mondható el, hogy ők aztán mindenhez értenek, amihez egy profi autószerviznek kell.

Említettem, hogy az elején nem is tudtam, hogy egy futómű beállítás mennyibe kerül. Ha neked is hasonló kérdéseid lennének, akkor sem kell aggódnod. Amint fellépsz a metaautoszerviz.hu oldalra egyből megválaszolásra kerül minden kérdésed. Az oldalon ugyanis közzétették a szolgáltatások pontos árát. Persze csak azokét, amelyeknél előre meg lehet határozni a költségeket, vannak ugyanis olyan munkálatok, amelyeknél normaidős elszámolás alapján határozzák meg a végösszeget. Azonban ezeket is feltüntetik az oldalon, így tudod, hogy mire kell majd számítanod.

Az oldalon az időpontfoglalást is könnyedén meg tudod ejteni, ugyanis ennek szenteltek egy külön aloldalt, amire ha rákattintasz, átvezet téged egy időpontfoglaló weblapra. Ettől függetlenül, ha más ügyben keresnéd őket, vagy te akarod velük személyesen felvenni a kapcsolatot, hívhatod őket a „Kapcsolat” menüpont alatt található elérhetőségen, vagy e-mailt is írhatsz nekik.

Ajánlom tehát, hogy amennyiben bármilyen probléma felmerül az autóddal, vagy műszaki vizsga előtt állsz, válaszd a Méta Autószerviz szolgáltatásait. Megígérem, hogy nem fogsz bennük csalódni, hiszen a saját bőrömön tapasztaltam, hogy mennyire profi csapatról is van szó. Ha nekem nem sikerült meggyőznöm, látogass el a metaautoszerviz.hu címen található oldalukra, ahol biztosan minden kétséged elillan.