Kiborított a költözés, de a kutyus is átvészelte, és az e-tanúsítás is meglett

Életem során nem költöztem sokat, pláne nem ilyen gyorsan, ahogy a párommal most „dobbantanunk” kellett. Nemrég fogadtuk örökbe Brúnót, a kutyánkat, és azon is szorongtunk, hogy mi legyen vele, mert a beköltözés előtt még panzióba is kellett vonulnunk pár napra, mert nem költözhettünk azonnal. Az e-tanúsítás pedig azért kellett szűkös időkeretben, mert későn értesültünk, hogy ilyesmire is szükség lesz, mielőtt az előző házunk vételárát megkaphatjuk!

A párom munkahelyváltozása indokolta a kapkodást, de végül e-tanúsítást az e-tanusitas.eu oldal csinált nekünk hihetetlen gyorsasággal, a kutyust pedig vissza tudtuk vinni rövid időre ahhoz a barátunkhoz, akinél született, és akitől hozzánk érkezett pár hetes korában. Nagy szerencse tényleg, hogy ilyen elhivatott embernél találtunk rá házi kedvencünkre, aki így vigyázni is hajlandó volt rá, és az is szerencse, hogy ráleltünk az e-tanusitas.eu oldalra. Ez volt a kettő kulcsmomentum, valóban.

Náluk is írják, az iménti webcímen – ha más sem tudná ezt -, hogy 2012 óta régebbi épületeknél is szükséges ilyen dokumentum kiállítása. Akár eladjuk az ingatlant, akár valamilyen pályázatban veszünk részt vele. Egy újépítésű esetén meg végképp kelleni fog. Ha többet szeretnénk a témában olvasgatni, ezt is megtehetjük náluk a blogjukon.

e-tanúsítás

A tanúsítás menete végül is egyszerű az e-tanusitas.eu-nál, csak megtalálni kell őket, mert tényleg nem tudja – bármibe lefogadom – a többség követni a jogszabályváltozásokat és a beszerzendő dokumentumok, egyebek körének változásait. Vállalják energetikai dokumentáció készítését pályázatokhoz is, amint írtam, így a címük igencsak a „mentendő kategóriába” tartozik, ha elfogad tőlem bárki, bármilyen javaslatot.

Az említett menete az eladás előtti gyors e-tanúsításnak tehát: 1. telefonálni kell, vagy visszahívást kérni – itt ők már előre összegyűjtik az információkat tőlünk, ami nekik kell. 2.: megküldik az adatainkat a területünkön tevékenykedő kollégának, aki időpontot kér hozzánk, ezután. Kiérkezéskor az illető ellenőrzi a nyílászárókat, padlót, födémet, lehűlő felületeket és fűtési rendszert, valamint a meleg vizes rendszert is. Lehet, hogy alaprajzra és egyebekre is szüksége lesz a kollégának, de nem nagy kunszt az egész – a mi szempontunkból, mármint a felhasználói, igénybevevői oldalról. 3.: ez pedig az ő reszortjuk teljesen – a kinyert adatok és egyebek alapján megállapítják, hogy milyen kategóriába kerül ingatlanunk és kész is az e-tanúsítás. 4.: megküldik nekünk a papírt, sürgős esetben még egy fél nap alatt is akár, de mindenképp gyorsak, akár így kérjük, akár úgy. Számlát is kapunk, de ők is megőrzik a dokumentációt, tehát később is igényelhetjük, ha szükségünk lesz rá valamiért.

Áraik, ahogy néztem 18.000 és 36.000 forint között és körül alakulhatnak, de ezt olvassuk el mi magunk, mert sok dolgon múlhat a munkavégzés teljes díja a kiküldéssel együtt. És attól függően, hogy hol laktok, előre számolhattok nagyjából ti is. E-mailben, papíralapon pedig GLS futárszolgálattal kaphatjuk meg, amiket végül meg kell kapni, de minden könnyen átlátható módon, egyszerűen végigbogarászható tényleg, az ő weboldalukon. Kattintsatok hát rájuk a fenti linken, mert én nem tudtam mindenbe belebocsátkozni így „egy levegővel”, de sok érdekességet írnak az említett blogjukon is, például.