Kutyás túrához nem könnyű hátitáskát venni
Őszintén szólva nem tudom, hogy mióta imádom a kutyákat, de valószínűleg a kutyák iránti rajongásom hamarabb volt meg bennem jóformán bármilyen érzésnél. Elég sok fotó készült rólam kiskoromtól kezdve és azt kell mondjam, az esetek nagy többségében kutyákkal szerepelek rajtuk: ismerősök kutyái, a család kutyái, idegen kutyák… bárhol, bármikor! Később az élet más jellegű tapasztalatok felé is elsodort: sokáig kutyakiállításokon tevékenykedtem, ez egy elég hosszú, 7-10 éves időszakot ölelt fel és nagyon sok országot is bejárhattam ennek a hobbimnak, vagy inkább szerelmemnek hála. Ez volt az életemnek azon szakasza, amikor a legtöbbet tanultam a kutyákról és magáról az életről is egyaránt, iszonyú meghatározónak tartom és érzem ezt a mai napig – gyakorlatilag az otthon melegéből egyszerre csak belecsöppentem egy rohanós, folyamatosan „menős” életvitelbe, amikor mindig úton voltunk valamerre. Ha pedig éppen nem, akkor valószínűleg csak két utazás között voltunk… Persze ennek is megvoltak a maga hátrányai, például az egyetemet és ezt nagyon nehéz volt egymással jól összeegyeztetni, harmadiknak pedig ott volt még egy „civil” munkám is. Talán nem árulok el nagy rejtélyt azzal, hogy miután ennyire intenzívvé kezdett válni, sajnos döntenem kellett, így elengedtem – pedig valóban szerettem, bár elkezdtem belátni a kulisszák mögé is, hogy így mondjam, szóval elkezdtem valamelyest kiábrándulni is.
Ezután elfordultam a kutyakiképzés és sportkutyázás felé, ami egy tökéletesen más jellegű tapasztalatot nyújtott, de úgy gondolom, hogy a mai személyiségemhez abszolút szükséges volt, hogy ebben is kipróbáljam magam, amúgy nem is teljesen eredménytelenül. Kezdetleges, ámde ígéretes sportkutyás karrieremnek sajnos egy baleset tett keresztbe: még tinédzserkori, elmúltnak vagy szinten tartottnak gondolt térdproblémám egy versenyen lett ismét aktív. Dióhéjban elmesélve: pokoli volt, és a továbbiakban a komoly versenysporttól sajnos el lettem tiltva a saját egészségem érdekében. Akkori, hű társam érdekében tőle meg kellett válnom, egy nagyon erős munkavonalas kutya volt, lehetetlen volt, hogy ilyen problémával tudjam a későbbiekben biztosítani az igényeit.
Sokáig persze nem bírtam kutya nélkül, így kényelmes, lassabb túráimra nem sokkal később meg is találtam az ideális társat, viszont túravonalra váltva meg kellett állapítanom, hogy hatalmas a hiány a jó hátitáska női verzióból – ezt a gondot az Annatáska segített megoldani. Az Annatáska webáruházára egy szintén kutyás sporttársamnak köszönhetőek találtam rá, mert rajta láttam egy elképesztően szuper hátitáska nőies stílusban. Sőt ahogy elkezdtem figyelni, több hasonlóan remek darabbal is rendelkezett, olyanokkal, amelyek több esetben akár még sima utcai viseletnek is tökéletesnek bizonyultak volna, de megfelelő mérettel és szuper kialakítással rendelkeztek ahhoz is, hogy elférjenek benne a legfontosabb holmik a kutyagazdi és a kutya számára is, gondolok itt vízre, kutyatálra, egy miniatűr elsősegélycsomagra… szóval nem egyszerű a kérdés, főleg, ha strapabíró táskát akarunk, viszont az Annatáska oldalán bármikor lehet olyanokat csodás hátitáskákat találni, amelyek mindezeknek tökéletesen megfelelnek!
Nagyon sokat keresgéltem addig, amíg rá nem bukkantam az Annatáska webshopra, és a legtöbb esetben nem volt olyan hátitáska női kivitelben, ami megfelelt volna minden kívánalomnak, mert őszintén szólva kisebb vagyonokat sem szerettem volna kiadni. Az Annatáskánál szerencsére emiatt nem kell aggódni, körülnézhet nyugodtan bárki, mert széles a „szórás” az árakban, így bárki megtalálhatja a számára árban is megfelelő táskát. Persze joggal jöhetnek a szkeptikus hangok, akik azt mondják, hogy jó-jó, ez mind szép, de hát olcsó húsnak híg a leve, ami nem kerül látványosan sokba és látszólag mindennek megfelel, annak biztos rejtett hibái vannak – hát, ennek ellent kell mondanom. Tökéletes ár-érték arányban vettem azóta több hátitáskát is és mind remek minőséget képviselt, sosem kellett amiatt aggódnom, hogy esetleg egy túránk vagy laza kirándulásunk alkalmával beadják a felmondásukat, hogy így fogalmazzak. Van, amelyiket már több éve használok és jóformán meg sem kottyant neki a több éves igénybevétel, szóval a minőségre bizony panasz aztán nem lehet.
Szállítási módokból többféle is elérhető: ha a vásárlónak az a legkényelmesebb, a GLS futárszolgálattal kérhet házhozszállítást, ebben az esetben értelemszerűen ki sem kell mozdulnia otthonról. Ha mozgalmasabbak a mindennapjai és nem tudja garantálni, hogy otthon tud lenni és átvenni, akkor viszont talán kényelmesebb, ha Pick Pack Pontra kéri: abban az esetben sem kell aggódni, csomagja pikk-pakk kint lesz (igen, nagyon humoros vagyok), és akkor megy érte, amikor csak kedve tartja az adott üzlet nyitva tartási idején belül. És persze egy megadott címen még a személyes átvétel is elérhető, ebben az esetben a termék még ott helyben is megnézhető, megvizsgálható, hogy minden rendben van- e vele (biztos, hogy minden rendben, legalábbis eddigi tapasztalataim szerint).
A fizetés miatt sem kell aggódni, természetesen van lehetőség utánvétes fizetés azoknak, akik a személyes fizetésben bíznak inkább vagy az oldható meg könnyebben; ha futárral kéri a vevő házhoz a csomagot, akkor lehetőség van a bankkártyás utánvétes fizetés választására is, mert akkor a futár visz magával egy terminált. Amennyiben az előre utalás mellett dönt az ember, az sem bonyolult, egyetlen kis csavar van benne: meg kell várni egy „manuálisan”, tehát nem automatikusan kiküldött visszaigazoló e-mailt, amelyben kiküldik az utalási adatokat. Ezen annyira nem lepődtem meg, mert ugyan nem gyakori eljárás, vannak webáruházak, amelyek így csinálják – előnye, hogy biztos lehet benne a vásárló, hogy van raktáron a választott, megrendelt termékből, nem pedig két hét múlva kap egy értesítést, hogy sajnálják, de sajnos nem tudták beszerezni a beszállítótól… máshol, de jómagam sajnos jártam már így. Amennyiben valaki nem szeretne utalgatni, annak lehetőségként harmadiknak ott van még a bankkártyás fizetés is a Barion rendszerén keresztül, ami rendkívül megbízható és stabil – viszont, hogyha a végösszegünk 70.000 forint fölé kerül, akkor már nem lehetséges az utánvétes fizetés, kizárólag az előre utalásos vagy Barionon keresztüli kártyás fizetés.
Számomra hihetetlenül nagy segítség volt az, hogy sporttársamon keresztül rátaláltam az Annatáska webshopjára és be tudtam szerezni ilyen remek hátitáskákat, nőiben ugyanis, ahogy már említettem, nagyon kicsi volt az igazán jó, ínyemre való választék. Szerencsére azóta nem kell azon aggódnom, hogy honnan szerzem be akár úgy hátitáskáimat, pénztárcát vagy neszesszert, sőt igazából már rengeteget vásároltam úgy is, hogy a rendelés tartalma ajándékként lett vásárolva. A legcikibb az volt, amikor egy barátnőmnek rendeltem onnan ajándékot, viszont élőben olyannyira megtetszett, hogy inkább megtartottam magamnak… neki pedig nézhettem másik ajándékot, szóval kicsit megnehezítettem az életemet, de legalább lett egy szép pénztárcám is. Az Annatáskát bárkinek meleg szívvel ajánlom, aki új táska vagy hasonló alkalmatosság után nézne, akár ajándékba: csalódni biztosan nem fog!